Lifestyle

Január második hetére az újévi fogadalmaink közel felét megszegtük

A magyarok 16 százaléka tett valamilyen fogadalmat újévkor, ám ezek nem kevesebb mint 41 százalékát már január első hete után rögtön megszegték – derült ki a MediaMarkt megbízásából készült friss reprezentatív kutatásból.
A legtöbben a táplálkozási szokásaikon változtatnának és többet mozognának vagy sportolnának, emellett minden második fogadalomtevő spórolni is próbál ebben az évben. Az önmaguknak tett ígéretek megtartásában sokan okos eszközökre támaszkodnak: a sportolási és egészségügyi célra is használható okosórák forgalma január első napjaiban értékben csaknem harmadával haladta meg a tavalyi értéket és ez a tendencia várhatóan folytatódni fog.

Közel minden ötödik magyar (16 százalék) tett valamilyen fogadalmat újévkor – mutatott rá a MediaMarkt megbízásából a Pulzus kutatócég által készített friss reprezentatív felmérés.
A fogadalomtétel a nők körében valamivel népszerűbb, 20 százalékuk tett ilyen ígéretet, ez az arány a férfiaknál csupán 12 százalék.
A fogadalomtevők közel felének elhatározása ugyanakkor már január második felében megingott: 6 százalék ugyanis felhagyott a terveivel, 35 százalék pedig ugyan az év első napjaiban legalább egyszer már megszegte a fogadalmát, de ettől még igyekszik tartani magát a kitűzött céljához. A megkérdezettek valamivel több mint negyede (26 százalék) továbbra is szigorúan ragaszkodik az elhatározásához.

A legnépszerűbb fogadalom a fogyókúra, illetve az egészséges táplálkozás (61 százalék). Minden második megkérdezett (51 százalék) arra vállalkozott, hogy többet mozog vagy sportol ebben az évben; a harmadik legnépszerűbb ígéret pedig a spórolás volt. Minden negyedik megkérdezett a családjával is több időt szeretne tölteni, de népszerűek tanulási és lakáscélok, közel 20 százalék pedig az életét szeretné némileg rendszerezettebbé alakítani.

A wellness, ideértve például az egészségmegőrzést, a rendszeres mozgást és sportolást vagy az egészséges táplálkozást, mára egy másfél billió dolláros iparággá vált, [1]számolatlanul sok ingyenes és fizetős applikáció áll a vásárlók segítségére az életmódváltásban, így a MediaMarkt kíváncsi volt arra is, milyen mértékben támaszkodnak okoseszközökre a magyarok a fogadalmaik megtartásában. Kiderült, hogy a megkérdezettek közel háromnegyede (74 százalék) használ valamilyen digitális eszközt erre a célra, háromból ketten pedig kifejezetten okoseszközökkel, például okostelefonnal,
-órával vagy -karkötővel emlékeztetik magukat, illetve követik nyomon a fogadalmukat. A kutatás számai összhangban vannak a MediaMarkt forgalmi adataival. Miközben az okostelefonok már hosszú évek óta a legnépszerűbb termékek közé tartoznak, okosórákból idén január első napjaiban 61 százalékkal többet adtak el, mint a múlt év azonos időszakában, ezt a népszerűséget látják a valamivel olcsóbb, de fitneszcélokra kiválóan használható okoskarkötők körében is, ebben a termékkategóriában 20 százalékos volt a forgalomnövekedés.

Az okosórák keresettebbek a vásárlóink körében, mint a karkötők, vélhetően azért, mert azon túl, hogy egy ilyen eszköz – például a pulzusmérés, lépésszámlálás lehetőségével – kiváló segítség az egészségmegőrzésben, akár a telefonunkat is helyettesítheti, hiszen hívást is fogadhatunk vele, bizonyos új modellek vérnyomás, véroxigén szint mérésére, sőt EKG mérésre alkalmasak.” – mondta el a MediaMarkt forgalmi adatai alapján Felfalusi Judit kategóriamenedzser. „A kínálat mára nagyon gazdaggá vált, a funkciók termékenként, terméktípusonként különbözőek lehetnek – így a vásárlói döntés nem is olyan egyszerű, mint azt elsőre gondolnánk. Ugyanakkor az áruházi szaktanácsadóink minden vásárlónknak készséggel segítenek a saját életmód céljaikhoz, újévi fogadalmukhoz és az anyagi lehetőségekhez legjobban illeszkedő eszköz kiválasztásában” – zárta gondolatait a szakember.

Ami a terméktípusokat illeti, a MediaMarkt vásárlói körében az okosórák közül az Apple S6 modellek, a Samsung SM-R820/830 és Huawei WATCH GT 2 a legkeresettebbek, a karkötők között pedig a Huawei BAND 5 és a Xiaomi MiBand5 népszerű.

Kiemelendő továbbá, hogy az egészséges táplálkozáshoz kapcsolódó termékek iránti népszerűség is megnőtt; az olaj nélküli fritőzökből („airfryekből”) több mint három és félszer annyit adtak el, mint egy évvel korábban.


[1] https://www.mckinsey.com/industries/consumer-packaged-goods/our-insights/feeling-good-the-future-of-the-1-5-trillion-wellness-market