Beauty

A legmókásabb csomagolású természetes kozmetikummárka fontos üzenete

A naturalskin.hu legmókásabb csomagolású természetes kozmetikummárkája, a YOPE az új LINDEN azaz hársfavirág kollekciójával szeretne mindenkit megörvendeztetni és egy fontos ügyre felhívni a figyelmet, mégpedig a méhek pusztulásának megakadályozására. Ha nincsenek méhek, akkor ugyanis a növényeket nincs, aki beporozza és akár súlyos élelmiszerhiány is kialakulhat a szorgos rovarok hiányában.

A méhek megmentése nemcsak természetvédelmi probléma, az emberiség jövője is múlik azon, megmaradnak-e az apró rovarok. Kiemelt fontosságú feladata lenne az embernek, hogy megmentse a méheket a pusztulástól. Hiszen ezek az állatok végzik a növények beporzásának jelentős részét, ha pedig elpusztulnak, rövid időn belül komoly élelmiszerhiány és éhínség ütheti fel a fejét. A vadon élő méhek nélkülözhetetlenek a növények beporzásában, amit a házi méhek egyedül nem képesek elvégezni.

Ezért a YOPE a méheket és életterük megőrzését támogatja egy alapítványon keresztül Lengyelországban. Ez az alapítvány több tízezer négyzetkilométeren ültetett virágmezőket, és így több mint 15 millió méh jutott természetes élőhelyhez.

Mi magunk pedig olyan aprólépésekkel járulhatunk hozzá a méhek megmentéséhez mint például méhecskehotel – vagyis természetes lakókamrák – kihelyezésével, ahova a rovarok beköltözhetnek és szaporodhatnak – vagy éppen ahogy a YOPE is teszi, virágmezők telepítésévével. 
Ezt akár úgy is megvalósíthatjuk, hogy például a kertünk egy szegletében nem nyírjuk a füvet, hanem teret engedünk a természetnek. Hagyjuk, hogy a fű megnőjön, és természetes életteret adjon a rovaroknak. Egy területet be is telepíthetünk kifejezetten a rovarokat vonzó virágmagkeverékkel is.

A YOPE Hársfavirág négy termékváltozatban érhető el: tusfürdő, szappan, testvaj és kézkrém.
Mindegyik a hársfavirág édeskés, életvidám, a napsütéses tavaszt idéző illatával kényezteti a bőrt és az érzékeket.

YOPE hársfavirág természetes folyékony szappan, TGA formulával
2990 Ft
Szuper gyengéd tisztító szappan, kézmosás közben támogatja a bőr védőrétegét. Hidratáló lenmag olajat, nyugtató hatású kamilla- és körömvirág-kivonatot tartalmaz.
A hársfavirágkivonat gazdag a flavonidokban, tápláló vitaminokban és ásványi anyagokban.

YOPE hársfavirág természetes tusolózselé
2490 Ft
A nem szárító, PH-semleges formula gyengéd a bőrhöz, de hatékonyan távolítja el a szennyeződéseket.
Az aktív, növényi alapú összetevők hidratálttá és ragyogóvá teszik a bőrt. Sebgyógyító és bőrregeneráló hatású allantoint, hársvirág-, kamilla- és körömvirág kivonatot tartalmaz, amelyeknek köszönhetően a csodásan puha és tiszta lesz a bőr.

YOPE hársfavirág természetes testvaj
3990 Ft

Az antioxidánsban gazdag hársfavirág-kivonat védelmez a szabad gyökökkel szemben, hidratálja és helyreállítja a bőr természetes lipidrétegét.
A lenmag, körömvirág és kamilla kivonata gyógyítja a bőrt és gyorsítja regenerációját.

YOPE hársfavirág természetes kézkrém 1990 Ft
A lenmag, körömvirág és kamilla kivonata gyógyítja a bőrt és gyorsítja annak regenerációját. Tápláló shea vajat, organikus argán-, kókusz- és olívaolajat tartalmaz.
Hozzáadott E-vitamin erősíti a bőrt, és lassítja a bőröregedést.

A YOPE szerint közös felelősségünk az állat- és növényvilág védelme. A YOPE Hársfavirág kollekcióból származó bevételből a  YOPE a méhek életterének megőrzését támogatja. 

A YOPE hisz abban, hogy a méhek az egyik legfontosabb élőlények a világon. Együtt milliónyi virágot adhatunk a méheknek!

A YOPE-ról:

A YOPE természetes, állatkísérletmentes és bőr- és környezetbarát márka, minden termék 90%-nál nagyobb arányban rendelkezik természetes összetevőkkel, a termékek pedig a lehető legkevésbé feldolgozott állapotban kerülnek a csomagolásaba. Testápoló kozmetikumokat (szappanok, testápoló tejek és vajakat)  mellett  környezetbarát háztartási tisztítószereket is fejleszt és gyárt a YOPE, Európában.  
A márka megkülönböztető jegye a  különleges, mókás csomagolás-dizájn.

A márkát itt találod, és követheted őket Instagramon is!