Gourmet

A nőknek több köze van a sörgyártáshoz, mint gondolnád

Bár a sörfőzést a férfiak által uralt területnek gondoljuk, valójában a nők kiemelt szerepet játszottak és játszanak a sörgyártásban a kezdettektől fogva.

A Dreher-dinasztia női tagjai például több generáción keresztül fontos szerepet játszottak a családi vállalkozás megmaradásában, majd világhírűvé válásában. A női dolgozók a második világháború utáni helyreállítási időszaktól kezdve egyre nagyobb arányban vállaltak munkát a sörgyárban, napjainkban pedig már több száz női kolléga felel a valódi sörélmény megteremtéséért.


Összegyűjtöttünk pár olyan példát, amikor a nők nélkül a magyar söripar egészen másképp alakult volna.

  1. A 19. században még egyáltalán nem volt szokványos a női vezetők jelenléte. Így még
    nagyobb jelentősége volt annak, hogy az alapító Franz Anton halála után felesége, Catharina Widter Hartl vette át a Dreher Sörgyárak teljes irányítását 1820-ban.
  2. Sört többezer éve fogyasztunk, de az üvegben megvásárolható sör ehhez képest viszonylag új jelenség. Tudtad, hogy két nő – Dreher Klára és lánya, Aich Róza – nevéhez is köthető, hogy a sört az 1870-es évektől a ma ismert palackokban vihetjük haza?
  3. Haggenmacher Berta Lujza a hazai gabona-, maláta- és söriparban volt érdekelt.
    Az 1920-as években jelentős szerepe volt a Dreher bővülésében és világhírűvé válásában. Hozzá is köthető, hogy a cég és a sörmárkák túlélték a 20. század későbbi válságait.

    3+1 A háború utáni társadalmi változásokkal egyre gyakoribbá vált a nők munkavállalása egész Európában. Így volt a sörgyárakban is. A nők a legváltozatosabb feladatokból is kivették a részüket – nem volt ritka, hogy ők palackoztak vagy integettek a sörszállító teherautók volánja mögül. Ha még többet szeretnél tudni a sörgyártás történetéről, akkor látogass el a Dreher Sörmúzeumba, ahova március 8-án nőnap alkalmából a hölgyeket belépőjegy nélkül várják.