Beauty

Egyre zöldebb úton a Rossmann

A zöldebb jövő mellett tette le a voksát az egyik legnagyobb hazai drogérialánc, a Rossmann. A cég 2021 óta “Zölden élj!” Címmel készít YouTube sorozatot Stahl Judittal, amelyben az ismert műsorvezető különleges és érdekes vendégekkel beszélget a fenntarthatóságról, és olyan, a mindennapokban hasznosítható témákat dolgoz fel, mint például a termékeken lévő környezetvédelmi jelölések ismerete, a fenntarthatóság a szépségápolás vagy az élelmiszerek terén. A drogériahálózat támogatja a hazai törekvéseket, most egy környezetbarát fogkefét is beemelne a termékkínálatába, amelynek ötletgazdái egy zöld startupoknak rendezett verseny során nyerték el a cég támogatását. A Rossmann polcain egyébként egyre több környezetbarát, zöld termék kap helyet, a cég pedig elkötelezett a saját karbonlábnyomuk csökkentése mellett.

Főtámogatóként csatlakozott idén a Rossmann Magyarország a Startup Plastic Surgery programhoz.
A Klímainnovációs Közösség által indított akcelerátor program olyan startupötletek megvalósulását segíti, amelyek megoldást nyújtanak a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi kihívásokra.
A drogériahálózat ezen felül egy különdíjat is felajánlott, miszerint a kiválasztott startup termékét beemeli termékportfóliójába. A felajánlást végül a Skoonex csapata kapta, akik egy két elemből – újrahasznosított alumíniumváz és 100%-ban újrahasznosítható, cserélhető műanyagfej – álló, környezetbarát fogkefét terveztek.

„A Rossmann számára kiemelten fontos ügy a fenntarthatóság. Ezt mutatja többek közt a Startup Plastic Surgery-vel való együttműködésünk is. Hisszük, hogy a változás elindulásához néha elég egy jó ötlet, kitartás és egy támogató közeg. Ebben az egyenletben szeretnénk támogató közeg lenni olyan ambiciózus ötletgazdák számára, akik készek tenni a változásért.” mondta Flórián László, a Rossmann Magyarország ügyvezető igazgatója.

A 2021-es év több szempontból is fontos a drogériahálózat számára fenntarthatóság terén. A Startup Plastic Surgery-vel való együttműködés mellett a vállalat felmérette karbonlábnyomát, melynek eredményeként 6500 MT Co2 lett megállapítva.

„Publikált adatok hiányában a drogériák piacán nehéz viszonyítani ezt a számot egyelőre, de összességében az mondható, hogy elektromos áram kibocsátásunk adja ennek jó részét. A tények ismeretével azonban nem állunk meg, azon dolgozunk, hogy szénlábnyomunk csökkentésére kitűzött céljainkat mielőbb elérjük.” folytatta Flórián László.

A vállalat számára fontos mind a munkavállalók, mind a vásárlók edukációja. Létrehoztak egy ún. zöld könyvet, mely a fenntarthatóságot közérthetően magyarázza, valamint a Rossmannban kapható, olyan környezetbarát termékeket szedi össze, melyek remek alternatívaként szolgálhatnak a mindennapokban.

Fogyasztóit a Rossmann Youtube-csatornáján elérhető „Zölden élj!” sorozatokkal kívánja segíteni a drogériahálózat a tömérdek információ között való eligazodásban. Stahl Judit többek között bemutatja, milyen jelöléseket kell figyelnünk a termékeken, milyen fenntartható termékeket válasszunk akár szépségápolás, akár élelmiszerek terén és a legújabb epizódokban különleges vendégekkel beszélget, kinek, miért és mennyire fontos a fenntarthatóság.

A Rossmann Magyarország 2021-es évéről szóló fenntarthatósági összefoglaló itt tekinthető meg.