Beauty Lifestyle

Kollagén kompromisszumok nélkül

A kollagén a szervezetben a legnagyobb mennyiségben előforduló fehérje, amely a bőr rugalmasságáért és puhaságáért felel. 20 éves kor után a szervezetünk kollagéntermelése évente 1%-kal csökken. Ehhez hozzájárulhat: a környezetszennyezés, az alkoholfogyasztás, a megnövekedett vércukorszint, a C-vitamin hiánya, a napozás és a dohányzás.

Megérkezett a kollagén új korszakaA kollagén természetesen is jelen van az emberi szervezetben, és az állatokéban is. Egészen a közelmúltig a kollagén-kiegészítőket kizárólag szarvasmarha csontjából, porcából és bőréből, illetve a halak bőréből és pikkelyéből állították elő. Ezzel ugyanakkor kizárták a vegetáriánusokat a kollagén jótékony hatásaiból.
A Hush&Hush az egyik első olyan márka, amely nagy gondossággal alkotta meg a vegetáriánus kollagénthidrolizált tojáshéjmembránból, és ezzel a haj, a bőr és az ízületek támogatásának egy teljesen új korszakát vezette be. Ez az áttörő formula háromféle kollagént tartalmaz (míg az állati eredetű kollagén csak kettőt) és mind a kilenc aminosavat, teljessé téve a sort. A fokozott felszívódást biztosító hidrolizált peptidekkel és klinikailag vizsgált összetevőkkel a Collagen+ egy igazi hős. Mondhatjuk úgy is, hogy kollagén, kompromisszum nélkül.A Collagen+ enyhe vaníliás ízesítésű, így tökéletesen illeszkedik a teához, kávéhoz vagy bármelyik turmixhoz.

Fenntartható és környezettudatosAz innovatív,vegetáriánus Collagen+a természet legtisztább összetevőit használja fel. Fenntartható, újrahasznosítható csomagolásban érkezik az ökológiai lábnyomunk csökkentése érdekében, ráadásul állatokon sem tesztelték.Új kategóriát alkot, mely a maga nemében legjobb összetevőket és a legmodernebb kutatást ötvözi, zéró kompromisszummal, ezek közül a legfontosabb összetevők:

-BiovaBIO® vegetáriánus kollagén, mind a 9 esszenciális aminosavat tartalmazza, és más kollagénforrásokhoz képest magasabb koncentrációt kínál, élénkíti a haj, a bőr és a köröm természetes kollagéntermelését.
-OptiMSM®: Támogatja és megőrzi a kollagént és a keratint, melyek a haj, a bőr és a köröm építőelemei.
-Hialuronsav: Erősíti a bőr nedvesség-barrierét; belülről kifelé tölti fel a felszíni és a mélyebb ráncokat.

A Collagen+-hoz a vegetáriánus kollagént a nem megtermékenyített, kidobotttojáshéj membránjábólnyerik ki, melyet a főbb élelmiszer-előállító láncoktól, például a nagy pékségektől és a folyékony tojástermékeket gyártó cégektől szerzik be. Ezzel évente nagyjából 2 milliárd tojáshéjat mentenekmeg a hulladéklerakóktól, és azt felhasználják talaj-és takarmánykiegészítésre, ezáltal környezettudatos összetevő lesz belőle.

Klinikai vizsgálatok igazolják, hogy a 450 mg-os napi adagot mindössze négy héten keresztül szedők megjelenése fiatalosabb lett. Ez azt jelenti, hogy csökkentek a szarkalábak és a finom vonalak, egyenletesebbé vált a bőrtónus. Csökkent továbbá a haj töredezése, illetve erőteljesebb növekedésnek indult.

www.hushandhush.hu