Gourmet

Fűszeres karakterrel és lendületes narancsjegyekkel hódít a nyár új slágeritala

Kétség sem fér hozzá, hogy nagyon régóta vártuk már, hogy mosolygós koccintások közepette élvezzük az igazi nyár első pillanatait, ehhez pedig még arra sincs szükség, hogy vízpartra utazzunk, hiszen a felszabadító környezet és a jó italok akár a főváros közepén, a Vörösmarty téren is várnak minket.

A pandémia után még nagyobb odaadással élvezzük, érezzük és szeretjük az életet, és nagy örömmel tölt el bennünket, hogy végre visszakaptuk a város egyik legszebb terét, elkészült ugyanis a Vörösmarty tér és az elmúlt hónapok után végre újra megtelt élettel, étellel és itallal, egyszóval a boldogságunk kelléktárának egy igen jelentős része állt össze újra.

A nyár íze

A tomboló nyár kapcsán mindannyiunkban ott vannak azok a bizonyos ízek, illatok, melyek tökéletesen jellemzik ezt a gyönyörű évszakot. Most azonban újabb jegyek bukkantak fel a láthatáron, és aki szeret engedni a kísértésnek, az engedjen is, itt az idő a nyár legújabb ízeinek felfedezésére akár a város középpontjában, a Marty’s Kitchen & Bar csodás teraszán.

Narancsok, buborékok és ínyencségek

Régóta tudjuk, hogy a narancs és pezsgő találkozása pompás kísérője lehet a legforróbb hónapoknak, most pedig úgy tűnik, hogy még ezt is új szintre lehet emelni, hiszen megérkezett a Chandon Garden Spritz.
Mindannyian tudjuk, hogy a nyári sláger-italoknál bizony valakinek mindig tartani kell a frontot és keverni kell a koktélokat, spritzeket és fröccsöket a hangulat érdekében, mostantól azonban nagyban megkönnyíti ezt az argentin Chandon pincészet. Nekik ugyanis sikerült egy palackba zárni a kesernyés narancs és a pezsgő csodálatos egyvelegét.

Egy nyári ital, kétszer megálmodva

Az idei nyár első izgalmas ízélményét a Chandon Garden Spritz hozza el, amely a Chandon pincészet kivételes pezsgőjét egyedülálló csavarral egészíti ki, amely nem más, mint a pincészet kézműves keserű-narancs likőrje, helyi termesztésű valenciai narancsokkal, gyógynövényekkel és fűszerekkel. Mindezt hozzáadott ízfokozók és színezők nélkül, más spritzekhez képest feleannyi cukorral. 
A végtelenül egyszerűen és gyorsan elkészíthető italba pedig nagyon könnyű beleszeretni, hiszen bontás után azonnal szervírozható egy kis jéggel, egy szelet naranccsal és egy kevés friss rozmaringgal megbolondítva.  Persze a kiegészítőkkel érdemes kísérletezni, hiszen a a lehetséges kombinációknak csak a képzeletünk szabhat határokat.
A belvárosi Marty’s Kitchen & Bar csapata például rögtön előállt a levendulával csúcsra járatott verzióval is, melyhez egy kevés friss citrom és szóda is dukál.

Kertipartin, teraszon vagy a parton

 Az már most biztos, hogy a nyári forróságban is vár ránk egy izgalmasan új, bársonyos élmény a gyönyörű Vörösmarty téren, ahol a Marty’s Kitchen & Bar csapata egy hatalmas terasszal gondoskodik a kényelmünkről, ugyanakkor az új nyári kedvencünket sem kell sokáig keresni, amely a Chandon Garden Spritz. Az pedig, hogy ki, hol fogyasztja el a nyár új slágerét, már csak rajtunk múlik.