Lifestyle

GYÓGYNÖVÉNYEKKEL ÉS HÁZI PRAKTIKÁKKAL A KÖNNYEBB FOGZÁSÉRT

A kisbabák, kisgyerekek fogzása nehéz időszak lehet a szülőknek, azonban néhány régi praktika és a megfelelő gyógynövények alkalmazása nagy segítség lehet. Cikkünk összefoglalja a már kipróbált és sokaknál bevált módszereket.

A tejfogak kibújásának éveit általában komoly szülői kihívásként éljük meg. 2 évbe is beletelik, mire az első apró metszőfogaktól a hátsó nagy őrlőkig minden tejfogacska elfoglalja a neki rendelt helyet gyermekünk szájában. Hosszú fogzási időszakkal kell hát számolnunk mind a 20 tejfog megérkezéséig, és igazán szerencsésnek mondhatja magát az a szülő, akinek babája megússza fokozott nyáltermelődéssel, állandó rágási ingerrel és néhány nyugtalanabb éjszakával.
Gyakorta ennél nagyobb megpróbáltatásokat viselnek el szülők és kisgyerekek egyaránt, hiszen a fogzási tünetek között a hőemelkedés, étvágytalanság, nyűgösség, éjszakai ébredések és a lazább széklet is előfordulhat. A fogak növekedési hullámait követve időszakosan elfelejthetjük a szépen átaludt éjszakákat, hiszen 1-1 fog áttörése akár 3-7 napig is eltarthat. Fontos ezért felkészülni és bevetni néhány már bevált praktikát.

Szülői praktikák és gyógynövények

Az első és legfontosabb szabály, hogy mindig maradjunk türelmesek a babával, hiszen rajtunk is megérzi az aggodalmat, idegességet, amikor egyébként is nyűgös. Szeretettel nyugtatgassuk, sokszor már ez is segít a fogzási fájdalom időszakában. Van, hogy a kicsi már a szoptatástól vagy a cumitól, cumisüvegtől is megnyugszik egy kicsit. De ha étvágytalan, akkor várjunk, előbb-utóbb megéhezik a nagy fájdalom ellenére is, és akkor szívesen fogad majd néhány falatot.

A fogzás idején fokozódik a nyáltermelés, így praktikus, ha beszerzünk néhány nyálkendőt, amely a ruhát védő, nyakba kötött vidám ruhadarab. Ráadásul akkor is kéznél van, ha szárazra törölnénk kislányunk vagy kisfiunk nyálas állát, szája környékét, mielőtt ott emiatt valamilyen bőrirritáció jelenik meg.

A fogak áttörése állandó rágási ingerrel is társul, amely lehetőséget ad arra, hogy különböző alakú, hűthető rágókákkal enyhítsük a kicsi fájdalmát. A folyadékkal telt puha rágókákat csak hűtőbe kell tenni és onnan kivéve a kicsi már játszhat is velük. A rágcsálás során az ínyét masszírozza, amely segíti a fogak kibújását is.

A hűthető rágókához hasonló, de a baba számára még élvezetesebb megoldás a hűsítő kis falatok adása. Előre elkészíthetünk például sárgarépa vagy alma szeleteket, amit maga rágcsálhat vagy hideg joghurtot is adhatunk a kicsinek. Ezzel helyileg hűthetjük a duzzadt, piros ínyt.

Amikor már a hűtés sem segít, és nagyon nyűgös a baba, bevethetjük a gyógynövények erejét. Készítsünk tömény kamillateát, és ecseteljük vele a kicsi ínyét a problémás helyen!
Hideg aloe vera gélt is kenhetünk az ínyre; ez egyszerre két módon, a hűtés és a gyógynövény gyulladáscsökkentő ereje révén is enyhítheti gyermekünk szenvedéseit.
Hagyományos fájdalomcsillapító a szegfűszeg, amelynek olaját hígítva alkalmazhatjuk a kicsik szájában, kézzel gyengéden rámasszírozva a duzzadt ínyre.

Megoldás, amikor már a házi praktikák sem segítenek

Amikor látható, hogy a fájdalom legyőzi a gyermeket, és már se enni, se aludni nem tud (és persze a szülők sem), akkor komolyabb segítségre van szükség. A patikában kaphatók fogzáskönnyítő gélek, amelyek különböző módokon segítik a kicsik fogzását. Nem mindegy azonban, hogy milyen készítményt választunk a piacon elérhető termékekből, melyek enyhülést hozhatnak ugyan, de hatásosság, minőség és tolerálhatóság tekintetében komoly eltérések lehetnek. Nagyon fontos, hogy a fogínygél kellő erősségű hatást fejtsen ki, de az összetevői kíméletesek legyenek; ezért sok szülő a természetesebb termékeket keresi a fogzás időszakában. A Dentimini fogzáskönnyítő fogínygél 3 gyógynövény: az aloe vera, a szegfűszeg és a citromfű erejével segít a kicsiknek a fogzás idején. Az aloe verahoz hűsítő és gyulladáscsökkentő, a citromfűhöz gyulladáscsökkentő, vírus- és baktériumellenes hatás, a szegfűszeghez pedig fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatás köthető. Mivel a gyerekek gyakran lenyalogatják a problémás felületről az ilyen géleket, ezért fontos, hogy olyat válasszunk, amely a helyén marad, jól tapad, így tartósan tudja kifejteni a hatását. A Dentimini fogínygél géles összetevői biztosítják a jó tapadást, ezáltal is segítenek a kicsiknek ebben a nehéz időszakban. A praktikus kis 10ml-es tubusból, amelyet bárhova elvihetünk kis táskában is, könnyen adagolható a gél az érintett felületre, és kevés is elég belőle. A kellemes ízű készítmény már 4 hónapos kortól használható, és naponta akár 3-5-ször is alkalmazható. A Dentimini fogínygél kozmetikum, recept nélkül kapható a patikákban. Nem tartalmaz lidokaint, cukrot, laktózt és glutént. Bátran éljünk vele a nyugodt éjszakák és a vidám nappalok érdekében a fogzás időszakában!

A cikk szakmai támogatója a Dentimini fogzáskönnyítő fogínygél. További információ: https://www.dentimini.hu/