Lifestyle

Járványhelyzet a gyerekek szemével

Izoláció okozta unalom, monotonitás, a barátok hiánya – erről szól az Epson alkotói pályázatára beérkezett rajzok és videók többsége, melyekben iskolás gyerekek mutatták be, hogyan élték meg a járványhelyzetet és a digitális oktatást. A korlenyomatot képező alkotásokból kiderül, hogy sokak számára az iskola lett a legkívánatosabb hely a Földön, de azért megjelenik a családi együttlétből és nagyobb szabadságból fakadó öröm is.

Az UNICEF globális felmérése szerint a járványhelyzet külső körülményei a szorongások, félelmek felerősödésének kedveztek, ami negatív hatással volt a gyermekek általános pszichés állapotára és viselkedésére is.[1] Azt, hogy a jelenlegi helyzettel kapcsolatban mit éreznek, sokszor még a felnőtteknek is nehéz megfogalmazniuk, nemhogy a gyerekeknek.
Ezért az Epson kreatív pályázatot hirdetett számukra, hogy szabadon kifejezhessék, mit szeretnek legjobban a távoktatásban vagy mit hiányolnak leginkább a mindennapokból.

A felhívásra összesen 155 pályamű érkezett az ország minden részéről.
Az osztályközösségek által készített offline és digitális alkotások változatos élményekről számolnak be, de egy dolog közös bennük: a járványhelyzetben mindenki számára a feje tetejére állt a világ.

A gyerekek alapvetően rugalmasak, de a biztonságérzetükhöz arra van szükség, hogy az őket körülvevő felnőtteket stabilnak érezzék és az életkoruknak megfelelő magyarázatokat, kereteket és feladatokat kapjanak tőlük. Ebben a váratlanul jött és soha nem volt válsághelyzetben azonban gyakran olyan tudatos hozzáállást és fegyelmezettséget vártunk el tőlük, amit nekünk felnőtteknek is nehezünkre esett megvalósítani” – mondta Tomsits Tímea pszichológus, a zsűri egyik tagja.

Azt, hogy a fiatalok hogyan élték meg az elmúlt időszakot, nagyban befolyásolta az életkoruk, valamint a szülők és pedagógusok támogatása. Az alsó tagozatosok alkotásaiban erősebben köszön vissza az elveszettség érzése, hiszen a tanuláshoz nekik van a legnagyobb szükségük segítségre. A felső tagozatosoknál nagyobb hangsúlyt kapott az elszigeteltség, a mozgástér beszűkülése, a társak hiánya és annak érzése, hogy valamiből kimaradnak. A legnagyobb terhet talán a 12-18 évesekre rótta a helyzet: „Míg a kisebbek biztonságos kereteket igényelnek, a kamaszok épp ezeket feszegetnék, és ehhez szükségük van kortársaik közelségére. A legtöbb hiány a hatodikosnál idősebbek rajzaiban jelenik meg, a középiskolások pályamunkáiban pedig már kifejezetten az elszakítottság, összezavarodottság dominál” – teszi hozzá a szakértő. A nehézségek mellett ellenpontként sok alkotásban megjelenik a családi együttlétből, a nagyobb fokú szabadságból és a több énidőből fakadó öröm is.

A szülők és a pedagógusok támogatásával a gyerekek sokkal rugalmasabban és sikeresebben alkalmazkodhatnak egy megváltozott helyzethez. Akinek elég figyelmet tudtak otthon szentelni, átlátható és változatos volt a napirendje, valószínűleg jól viselte ezt az időszakot is. Bár a közös alkotás nem pótolhatta a személyes találkozásokat, de talán egy kicsit mégis enyhíteni tudta az elszigeteltség okozta szorongást” – mondta Stáhly Kata, A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány munkatársa és a zsűri másik tagja.

A diákok három korosztályban versenyezhettek, a pályázatok elkészítéséhez pedig bármilyen offline vagy digitális technikát szabadon alkalmazhattak. Az alsó tagozatosok kategóriáját a Gyöngyösi Felsővárosi Általános Iskola harmadik osztályos tanulói nyerték, akik az online térben megélt élményeiket leporello rajzokon ábrázolták. Az aprólékosan kidolgozott képeken megjelennek ugyan a hiányok, de jó megküzdési mechanizmusok kapcsolódnak hozzájuk, és erős osztályközösségről árulkodnak. A felső tagozatos kategóriában az Újlak Utcai Általános, Német Nemzetiségi és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola nyolcadikosainak humoros videója győzött, melyben különböző digitális-diák karaktereket mutattak be. A kudarcba fulladt tanóra jó példája annak, hogy amíg az ember képes magából viccet csinálni, addig van tartaléka meghaladni a nehézségeket. A középiskolások között a Veresegyházi Katolikus Gimnázium tizedik osztályos tanulói vitték el a fődíjat, akik érzékenyen ábrázolták a távoktatás monotóniáját és feszültségét. Kisfilmjükben megreked az idő és ugyanazok a napok ismétlődnek a végtelenségig.

Mindhárom kategória győztes csapata 200 000 forint értékben osztálykirándulási támogatást és Epson projektort vagy nyomtatót nyert. A zsűri által legjobbnak ítélt alkotások pedig ősszel egy különleges kiállítás keretében is megtekinthetők lesznek.

Az Epsonnál hiszünk a modern eszközökkel támogatott, élményszerű oktatásban, az eszközök mellett azonban szeretnénk felhívni a figyelmet az oktatás résztvevőit érő emocionális és szociális hatásokra is. Pályázatunk sikere megmutatta, hogy mekkora szükség van a kreatív energiák felszabadítására, ezért azt javasoljuk a szülőknek, pedagógusoknak, hogy továbbra is bátorítsák alkotásra a gyerekeket” – mondta Drienyovszki Anna, az Epson Magyarország marketing és PR menedzsere.

[1] Globális kutatás 2020-ban több mint 10 000 11-17 év közötti fiatal részvételével.