Beauty

Jó ha tudod, bőröd extra odafigyelést igényel a hideg időben!

Most már tényleg csak napok kérdése és itt a tél. Előkerülnek a sapkák, sálak, jó esetben a kesztyűk is. Utóbbiak jótékonyan elrejtik kiszáradt bőrű kezünket is. De persze nem kell, hogy így legyen! Egy nő koráról a leginkább árulkodó jelek egyébként is a dekoltázson és a kézfejen mutatkoznak meg legelőször. Pedig az öregedés nyomainak megjelenése könnyedén késleltethető. Egy jó kézkrém alap, emellett pedig fontos, hogy egy gazdagabb krémmel védjük arcbőrünket a szélsőséges időjárás ellen.

Mivel ápoljuk kezünket?

„A Q10 és a hialuronsav, két kiváló komponens, melyek gondoskodnak a kéz bőrének tartós hidratáltságáról” – emeli ki Szakonyi Eszter, kozmetikusmester, a Vintage Beauty alapítója. – „Amikor a tökéletes kézkrémet keressük, akkor szempont, hogy néhány másodperc alatt felszívódjon és hatása sok órán keresztül érezhető legyen. Nyújtson védelmet a bőrnek még többszöri kézmosás után is. A saját kézkrémünket úgy kezdtük fejleszteni, hogy azt tartottuk szem előtt, hogy tartós hidratáltságot biztosítsunk, miközben a kéz bőrének töréseit, barázdáit, redőit regeneráljuk és feszesítjük..”

A kozmetikusmester szerint egész évben fontos lenne a kezünkre figyelni. Nyáron a magas UV-sugárzás, télen a szél és a hideg időjárás miatt elengedhetetlen, hogy védjük a bőrt. Nyáron ezt érdemes kiegészíteni fényvédővel is, így megelőzhetjük a kor előrehaladtával megjelenő, barnás színezetű ún. senilis foltok kialakulását.

A Vintage Beauty új kézkrémjének, a Vital Dream család új tagjának alapjául bio damaszkuszi rózsavíz szolgál, melyet még számos fontos komponens egészít ki, úgymint a ricinusolaj, körömvirág macerátum, chlorella alga és persze gyulladáscsökkentő, nyugtató hatással rendelkező anyagok. A kompozíciót és benne a remek hatóanyagokat brazil narancs illóolaja koronázza meg, mely férfiak és nők számára egyaránt rendkívül kellemes, viselhető, vitalizáló illóolajféleség.

Miért használjunk speciális krémet a kezünkre?

„Egy jó kézkrém összetételében nem kevesebb, mint egy arckrém, állagában azonban reflektál az igényre, hogy másodperceken belül felszívódjon és a kezeinket újra használni tudjuk” – mondja Eszter. – „Ezt sokszor illékony szilikonnal érik el a cégek, a Vintage Beauty viszont csakis natúr- és bio minősített alapanyagokat használ, így a gyors felszívódás képességét nem szintetikus adalékanyagokkal, hanem megfelelő hatóanyag-arányokkal és a vegyészi munka precizitásával, aprólékos kidolgozottságával érjük el.”

Mit tegyünk a szeles, hideg időben az arcbőrrel?

A szakember szerint akkor igazán jó egy téli évszakra szánt krém, ha igazi hatóanyagbomba, viszonylag magas olajfázissal, így szélben és télen is extra védelmet nyújt.
A Vintage BeautyWind&Winter krémje nem teszi szükségessé szérum vagy egyéb védőkrém használatát, hiszen önmagában is rendkívül gazdag termék. Ha mégis alkalmaznánk szérumokat, azt az alábbi formában tegyük:

„A gél állagú szérumokat mindig a krém használata előtt kell a bőrre helyezni, az olajos szérumokat pedig lehet elegyíteni a krémekkel” – magyarázza Szakonyi Eszter. – „A krém felszívódását követően jöhet a BB krém, vagy bármilyen fényvédő krém, ha szükséges. Aki a mi termékünket használhatja, láthatja azt is, hogy enyhén zöld a színe, melyet tökmagolajjal értünk el.
Az arc pírjával szemben komplementer színként viselkedve azonnal halványítja a felpirult részeket.”

Gyerekeknél is fontos a téli bőrápolásra figyelni

Már kisgyermekkorban érdemes rászoktatni a gyerekeket a test és az arc ápolására – csak a szükséges mértékben és meghatározott anyagokkal, de odafigyelve a rendszerességre.
A gyerekeknél gyakori az irritált, kirepedezett kéz és ajak a hideg idő beköszöntével – ez amellett, hogy kellemetlen, fájdalmas érzés, csúnya is, így a gyerekközösségen belül csúfolódások alapjául is szolgál. De ennek nem kell így lennie! Ha megtanítjuk a gyerekeket a bőr, mint elsődleges védvonal tiszteletére, megismerik az egészséges bőr megnyugtató érzetét, kialakul bennük az igény az egészséges bőr visszaállítására és megtanulják időben, az ehhez elvezető preventív megoldásokat is.

Milyen tippjeink vannak még a téli szezonra?

Mivel az ősz és a tél, UV sugarakban szegény, ez kedvez a radikálisabb kozmetikai beavatkozásoknak: ilyenkor van ideje a szakemberek által végzett koptatásoknak, hámlasztásoknak, minimál-invazív beavatkozásoknak és természetesen arcápolásban az olajos anyagokban gazdagabb, peptides termékeknek, amilyen például a Vintage Beauty Volumen 40 krém is. Ha pedig korábban nem ápoltuk a kéz- és lábfejet, akkor kezdjük el, mert a bőr “nem felejt”, ahogyan mondani szokták és mit sem ér az ápolt arc, ha a kéz- és lábfej elhanyagolt, elhasználódott, lestrapált. A tavasz és a könnyű ruhák ideje pedig hamarabb eljön, mint gondolnánk: kezdjük meg a felkészülést már most.

www.vintagebeauty.hu