Lifestyle

Karácsony előtti hangolódás természetes füstölőkkel

Az adventi készülődés, várakozás már lényegében november elején, a Mindenszentek után elindul: az emberek szembesülve az élet múlandóságával óhatatlanul jobban befelé fordulnak, és az egyre rövidülő nappalok is inkább az otthoni bekuckózásnak kedveznek. Az Advent szó maga várakozást jelent, készülődést az eljövendő ünnepre: egy belső utazást, találkozást lelkünk hangjával. Papp Csilla, a füstölés egyik hazai szakértője elárulja, hogy az elmélyülésben a valódi illatok segíthetnek jobban, melyek közvetlenül lelkünket szólítják meg.

Ha csak egyetlen füstölőszert lehetne ehhez az időszakhoz rendelni, akkor kétségkívül a mirha lenne az. A mirha nehéz, súlyos, kesernyés, fanyar illatával és energiájával maga a megtestesült Föld, a befogadó és körbeölelő női minőség: ahol megpihenhetünk, biztonságban lehetünk, gyógyulhatunk, változhatunk.
Sokan tudják, hogy az Ókorban a tömjén drágább volt az aranynál. Azt azonban már jóval kevesebben, hogy a mirha még a tömjénnél is drágább volt. A tiszta növényi gyanta fanyar illata sokakat elriaszthat, ezért érdemes valamennyit a lelket balzsamozó sztóraxból hozzátenni a rácsos edényre, de némi fahéjjal, narancshéjjal, vörös szantálfával, szegfűszeggel vagy kardamommal igazi fűszeres illatú adventi keveréket kapunk – mondta Papp Csilla, a FloraSense, a természetes füstölőszerek szakboltjának tulajdonosa.

Ha pedig kicsit édesebbre vágyunk, akkor válasszuk a sima mirha helyett annak édes változatát, a kevesek által ismert opoponaxot, mely az örömöt képes meghívni az életünkbe. A pálcikákat előnyben részesítők már 100% tisztaságú mirha pálcikákat is találhatnak, akár az Aromandise, akár a Fiore D’Oriente választékában, az opoponaxot azonban csak természetes füstölőszerként érhetjük el.

A sztórax mellett a másik fontos “léleksimogató” gyanta a benzoé, mely szintén csodálatosan gyógyítja a lélek sebeit. Ezért aztán nem hiányozhat az adventi-karácsonyi időszak füstölős kelléktárából sem, de természetesen nem csak ekkor használható. Illata nagyon erős és intenzív, ezért önmagában ritkán füstöljük, cserébe viszont hálásan nyújtja jellegzetes édes-vaníliás aromáját füstölőpálcikáknak, keverékeknek. Belőle is találhatunk már 100% tisztaságú pálcikás verziót – részletezte Papp Csilla.

A nagy téli klasszikus fahéj és narancs sem hiányozhat az adventi-karácsonyi időszak füstölős kelléktárából, sőt ez utóbbit már mi magunk is „legyárthatjuk”, ha a kezeletlen bionarancs héját otthon megszárítjuk, és feldaraboljuk.

A fűszerként oly ismert fahéj illata melegséget közvetít, füstölve nyitja a szívet, ellazít, és megnyugtatja az idegeket. Így teremtve mintegy helyet a narancs által közvetített életörömnek, melynek ilyenkor gyakran híján vagyunk már.
Ami pedig egységbe rendezi, az a szeretetet és megbékélést hozó rózsa.
Az örök női minőség. A rózsa titka abban rejlik, hogy támogatja, és segíti az önszeretetet, hiszen, csak akkor vagyunk képesek másokat is szeretni, feltételek nélkül elfogadni, ha magunkat szeretjük. Önmagunk szeretete elhozza számunkra a másokkal való megbékélést, az ítélkezéstől való megszabadulást, a valódi együttérzést. Önmagunkkal és a világgal.
Mert akkor béke lesz a szívünkben, és béke lesz kívül is.
És akkor az út végén ránk váró karácsonyt valóban a szeretet és az összetartozás ünnepeként tudjuk megélni.

Mindig figyeljünk a füstölők minőségére, mert ezek a jótékony hatások csak a valódi növényekből készült 100% tiszta füstölők esetében működnek! A FloraSense valódi növényi füstölőszereket kínál azoknak, akiknek fontos a minőség, a biztos forrás és a megbízhatóság.

Nyitó fotó: pixabay/sundermeie