Gourmet

Magyarországra is megérkezett a vegán KITKAT

A KITKAT V hosszas kutatás és kísérletezés eredménye, melynek köszönhetően a lágy csokoládé és a roppanós ostya népszerű párosát mostantól növényi alapú változatban is élvezhetik a fogyasztók.

Szeptembertől hazánkban is elérhetővé válik a rajongók által régóta várt újdonság, az első vegán KITKAT.

A Nestlé kutatási és fejlesztési központjának szakemberei az új vegán KITKAT V-t úgy fejlesztették ki, hogy az maximálisan megfeleljen a fogyasztók átalakuló elvárásainak. Felmérések szerint ugyanis világszerte nő a kereslet a növényi alapú termékalternatívákra.

Növényi alapú étel- és italfejlesztéseinkkel szeretnénk a most zajló élelmiszeripari forradalom élére állni. Ezt bizonyítja az is, hogy az egyik legrégebbi és leghíresebb márkánkat tesszük elérhetővé vegán változatban: a Magyarországon most bevezetésre kerülő  új KITKAT V nagyszerű növényi alapú lehetőséget kínál a csokoládé szerelmeseinek” – mondta el Tömpe Judit, a vegán KITKAT brand menedzsere.

Az új vegán KITKAT fejlesztése során kiemelt szempont volt a tökéletes ízélmény.
Az összetevők terén szerzett tapasztalatainkat felhasználva addig tökéletesítettük a terméket, amíg meg nem találtuk az eredeti csokoládés KITKAT ínycsiklandó vegán alternatíváját” – mondta Louise Barrett, a Nestlé yorki édességtechnológiai központjának vezetője.

A KITKAT V a Nestlé Kakaóterv (Nestlé Cocoa Plan) keretében, a Rainforest Alliance-szel együttműködésben 100%-ban fenntartható forrásból származó kakaót tartalmaz. A Nestlé a forgalmazott italok és élelmiszerek széles skálájában egyre több növényi alapú termékkel igyekszik támogatni a vegán étrendet követőket, így folyamatosan bővíti a növényi alapú élelmiszer- és italkínálatát, és egyre több ismert és népszerű márkáját teszi elérhetővé vegán változatban is.

A KITKAT V Magyarországon először a SPAR áruházakban lesz elérhető a vásárlók számára.