High tech

Meglátni és megszeretni: kipróbáltuk a HONOR újdonságát!

Ismerős az érzés, amikor annyira lefoglal valami, hogy szinte megszűnik a külvilág? Valahogy hasonló érzésünk lett nekünk is, mikor a HONOR Magic4 Lite okostelefont teszteltük: a gondosan megtervezett program helyett egyszerűen csak élveztük használni.

Ha a rövid választ kell adjuk, milyen a Magic4 Lite: megszerettük nagyon, és volt olyan -másnak talán teljesen elhanyagolható funkció -ami nagyon emlékezetes maradt nekünk. Ilyen például, hogy a telefon töltésekor a kijelzőn százalékok formájában nyomon követheted a töltés állapotát. Persze a technikai adatok is lenyűgözőek, mégis inkább a használata győzött meg minket: neteztünk rajta, fotóztunk vele és mindezt nagyon jól bírta.

Amikor a méret lényeg
Régen elmúlt már az az idő, amikor egy telefontól “csak” annyit várunk el, hogy hívásokat kezeljünk rajta. Mára már alap, hogy minden igényt kiszolgáljon, és ehhez az is kell, hogy megfelelő méretű kijelzőn élvezhessük a közösségi felületek használatát, vagy nézhessünk videót. Ezt a Magic4 Lite tervezésénél szuperkeskeny keretekkel érték el, ami jócskán növeli az élményt, és ha hihetünk a hivatalos leírásnak, 40%! -al keskenyebb, mint más okostelefon ebben a kategóriában.

A HONOR nem okoz csalódást, nem csak kézre esik, de könnyű is – 8,05 mm -es vastagságához csak 189 g -és igen, teszteltük, így még egy keskeny női táskába is kényelmesen befér. Ami fontos, mert az óceánkék színű modellt biztosan mindenhová magunkkal vinnénk.

Gyors. De nagyon!
Jöhet a következő próba, és terheltük a telefont bőven: néztünk rajta videót, olvastunk cikkeket és persze a közösségi oldalak sem maradhattak ki. A HONOR Magic4 Lite állta a sarat bőven, ráadásul olyan gyorsasággal szolgált ki mindent, hogy kapkodtuk a fejünket.
A 120 Hz-es HONOR FullView kijelző és a gyorsaságért felelős 6nm- es Snapdragon® 695 5G Mobile Platform processzor tökéletes élményt biztosított.
És akkor jöhet a kedvencünk, az egész egyszerűen kikezdhetetlen akkumulátor, ami 16,8 órányi közösségimédia-használatot, 12,8 órányi videóalkalmazás-használatot vagy 25,6 órányi telefonálást biztosít egyetlen feltöltéssel. Ezzel tökéletesen kiszolgál minden igényt, amit egy telefontól elvárunk, ne csak szórakoztasson, de ha szükséges, legyen a munka eszközünk is. Bár a tesztelés ideje alatt sosem jutottunk el a kritikus állapotig, azt azonban szívesen kipróbáltuk volna, milyen az, amikor a HONOR innovatív 66W-os Wired HONOR SuperCharge technológiája dolgozik, és 15 perc alatt 50%-kal, 30 perc alatt pedig 81%-kal tölti fel a telefont úgy, hogy közben zavartalanul használhatod.

Tökéletes fotó? Igen!
Mára már az is teljesen természetes, hogy a telefonunkkal tökéletes képeket és videókat készíthetünk, így nem csak ez az alap elvárás, hanem az is, hogy ezért a gyártók folyamatos fejlesztésekkel kápráztassanak el minket. A HONOR nem fukarkodott az innovációval itt sem: a Magic4 Lite tripla kamerája jól alkalmazkodik a különböző fényviszonyokhoz – a természetes fényekkel teszteltük -és ha újra lehetőségünk lesz, jöhet a 2M érzékelős makrokamera és a LED vaku tesztelése is.

Ha röviden kellene összefoglalni az érzéseinket, a HONOR Magic4 Lite tökéletesen egyesíti az innovációt és a minőséget, és mindent tud, ami ahhoz kell, hogy egy okostelefon a mindennapjaink aktív részese lehessen.