Lifestyle

Ne csak a víz világnapján gondoljunk a víztakarékosságra a fürdőszobában!

Március 22-e, a víz világnapja jó apropó volt arra, hogy előtérbe helyezzük a víztakarékosság témakörét. A környezetvédelem, az energiahatékonyság és bolygónk megóvása évről évre egyre fontosabbá válik, ám a globális felmelegedés kapcsán ivóvízkészleteink rohamos csökkenése is nagyobb hangsúlyt kap, a tavalyi év energiaár-növekedését figyelembe véve pedig a rezsiszámlák optimalizálásával is többet kell foglalkoznunk. Ezúttal ahhoz adunk tippeket, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe venni a fenntartható fürdőszoba kialakításakor.

Bár az ipari vízhasználatot kevésbé vagyunk képesek befolyásolni, háztartásunkban rengeteget tehetünk a környezetünk védelméért és kiadásaink csökkentéséért. A konyha mellett a legnagyobb vízhasználat egyértelműen a fürdőszobához kapcsolódik, és itt is igaz, hogy a kevesebb víz használata ma már nem csupán a felhasználó szokásain múlik, fürdőszoba-berendezéseink is rendkívüli módon befolyásolják, mennyi vizet fogyasztunk.

Ráadásul nem kell nagy dolgokra gondolni: már egy kis odafigyeléssel sokat tehetünk vízfogyasztásunk optimalizálásáért: például zárjuk el a vizet a zuhanyzás során, amikor épp nincs rá szükség, ne indítsuk el a mosógépet, ha csupán félig van, illetve használjunk víztakarékos berendezéseket. A kádban eltöltött hosszú órákat is érdemes zuhanyzásra váltanunk: kevesen gondolnak bele, de egy átlagos kádban fürdéshez kb. 100 liter értékes vizet elhasználhatunk! Érthető ugyanakkor, ha nem szeretnének lemondani a fürdőszobában eltöltött idő kényelméről, hiszen ezen a helyen kezdődnek és végződnek a napjaink. A jó hír, hogy a legújabb fürdőszoba-berendezéseknek köszönhetően már úgy is a kényelmi zónánkban maradhatunk, hogy közben a környezetünket is megóvjuk.

Víztakarékos zuhanyfej

Kutatások kimutatták, hogy tisztálkodás közben az okoz tisztaságérzést, ha minél több vízzel érintkezik a testük. Éppen ezért olyan népszerű a kádban fürdés vagy hosszú perceken keresztül tartó, magas víznyomás alatt történő zuhanyzás. Azoknak, akik ez utóbbit részesítik előnyben, ugyanakkor nem szeretnének nagy összegű vízszámlákat kapni, érdemes levegővel dúsított vízsugárral működő zuhanyfejet választaniuk.
Ilyen például a Strohm Teka Duo Air kézizuhanya, ami az átfolyó vizet levegővel dúsítja, melynek eredményeképp optimalizált vízfogyasztás mellett is élvezhető a kényelmes zuhanyzás semmihez sem hasonlítható érzése.

Termosztátos zuhanyrendszer

Kevesen tudják, hogy a termosztátos csaptelepeknek és zuhanyrendszereknek nem csupán az az előnyük, hogy általuk szabályozni tudjuk a maximális vízhőmérsékletet, hanem hogy ezek jelentik a leginkább környezetbarát megoldást is a zuhanyrendszerek terén. A termosztátos technológia ugyanis úgy működik, hogy mindaddig, amíg el nem éri a kívánt hőmérsékletet, kizárólag meleg vizet enged magába – ezzel elősegítve a felhasznált vízmennyiség csökkentését. A kívánt hőmérséklet fenntartása érdekében pedig a belső keringetés a kulcs: úgy tartja meg a hőmérsékletet, hogy szükség esetén kizárólag hideg vízzel kompenzálja az erősebb hőfokot. Azoknak, akik a hatékony megoldás mellé exkluzív dizájnt is párosítanának, ajánljuk a Strohm Teka Formentera zuhanyrendszert, melyben a szögletes formák érvényesülnek, míg a klasszikusabb stílus kedvelői a MOFÉM Zenit zuhanyrendszerének króm vagy akár fekete színű változatai is érdekesek lehetnek. Akik pedig a praktikum mellett egészségüket is szeretnék óvni, nekik kiváló választás az Antibakteriális zuhanyrendszer, amely szabadalmaztatott technológiája révén küzd a bőrkárosító baktériumok ellen.

Vízátfolyást korlátozó csaptelepek

Manapság egyre népszerűbbek azok a csaptelepek, amelyek maximális nyomás mellett is csak egy előre meghatározott mennyiségű vizet engednek át magukon. A legtöbb esetben ezt a csaptelepben található perlátor szabályozza. Működése egyszerű, az eszköz a vízmennyiséget levegővel dúsítja, ezáltal csökken a felhasznált víz mennyisége, ugyanakkor a vízhasználat érzete változatlan marad. Léteznek például 5 liter/perces perlátorok, mint például a Strohm Teka kínálatában található Sense vagy Itaca csaptelepek esetében. Ezeknél a termékeknél az érzet azonos egy szabályozás nélküli vízátfolyással. Elérhető ugyanakkor 3 liter/perces perlátor is, itt azonban már számolni kell azzal, hogy a felhasználói élmény nem lesz ugyanolyan: hiszen sokkal több levegővel és kevesebb vízzel érintkezik a kezünk.

Víztakarékos wc-tartályok

A fürdőszobában a wc-tartályok használata is meglehetősen vízigényes. Manapság azonban számos lehetőség áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy a toalettünk is víztakarékos legyen. Hatékony megoldás, amikor az öblítéshez használt víz mennyiségét a wc-csésze belső kialakítása révén optimalizálják – a gyorsabb és pontosabb öblítés érdekében –, valamint a víznyomás mértékét is szabályozzák. Léteznek már 3/6 literes duplaöblítésű tartályok, mint például a Strohm Teka falba építhető WC-tartálya, de elérhetők 3/4,5 literes duplaöblítésű változatok is, mint például a Strohm Teka kínálatában megtalálható legújabb Dessin WC.

Víztakarékosság és energiahatékonyság egyben

A fentiekben említett vízátfolyást korlátozó elemek mellett léteznek ma már olyan technológiák is, amelyekkel a víztakarékosság mellett egyéb energiát is spórolhatunk. A rövid kézmosások alkalmával állandó probléma, hogy a víz felfűtéséhez a kazán bekapcsol, ám ez valójában felesleges energiahasználatot eredményez, hiszen mire a víz felmelegszik, és a kezünkhöz érne, addigra be is fejeztük a kézmosást. Erre a problémára kínálnak megoldást az olyan csaptelepek, amelyek középső állásban hideg vizet engednek magukból, így megakadályozzák a kazán bekapcsolását és a felesleges felfűtést. Az úgynevezett Cold Start technológia a MOFÉM Pilar csaptelepében a víztakarékossággal együttesen van jelen, ráadásul az ólommentes rézből készült csaptelep még az egészségünket is védi.

Amint látjuk, számos megoldás kínálkozik, amellyel a fürdőszobánkban lévő vízhasználat mennyiségét szabályozni tudjuk, anélkül, hogy meglévő szokásainkon drasztikusan változtatnánk. Most csak pár terméket említettünk, ám érdemes körülnézni a piacon, hiszen a fentiek mellett a MOFÉM kínálatában már majdnem mindegyik csaptelep rendelkezik vízátfolyást korlátozó elemekkel, és a Strohm Teka kínálatában található valamennyi wc-tartály víztakarékos. Az okos megoldások pedig többszörösen megérik: amellett, hogy a környezetet is kevésbé terheljük és az értékes vizet sem pazaroljuk, még a pénztárcánkat is kímélhetjük.