Fashion

„Rózsás hangulatban” telt Odett és a Dorko közös kollekciójának bemutatója

A Dorko-nál a kezdetektől nagy hangsúlyt kap a hazai előadókkal, művészekkel, sportolókkal közösen megálmodott Signature kollekciók megalkotása.

Odett a tavalyi évben a mára kultusszá érett Geisha cipők nagykövete volt a Dorko-nál.

A közös munka folytatásaként ezúttal pedig egyedi, limitált szériás Signature kollekció tervezésébe vágtak bele a hazai márkával.

Az inspirálódás során karakteres motívumot keresett Odett és a Dorko designer csapata, így esett a választás Odett Rózsa című dalának emblematikussá vált mintájára.

Az összehangolt tervezői munka során tisztult az elképzelés, a végeredmény pedig egy különleges kidolgozottságú, fazont tekintve oversized póló lett, amihez egy hímzett baseball sapkát társítottak szintén a rózsa motívum felhasználásával.

A Signature kollekció bemutatására augusztus 6-án került sor a megújult Andrássy úti Dorko Flagship Store-ban. A zártkörű sajtóeseményt követően az üzlet kapui az érdeklődők és rajongók előtt is nyitva álltak.

Az új termékek bemutatását követően Odett és Toldi Miklós akusztikus formációban adott ízelítőt régi és új dalokból, amit egy vidám hangulatú közönségtalálkozó követett. A limitált szériás kollekció az Andrássy úti Dorko üzletben és a webshop-on lesz elérhető