Beauty

Szemkörnyékünk többre vágyik!

Egy pillantás többet érhet ezer szónál! Mimikánk, szemünk és szemkörnyékünk sok mindent elárulhat rólunk, felfedheti érzéseinket, ki nem mondott gondolatainkat, de érzelmeinken túl, egyaránt utalhat életkorunkra, életmódunkra és szokásainkra is.

A szemünk alatti karikákat, elszíneződéseket és korai ráncokat sok esetben genetikai adottságokkal magyarázzuk, azonban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy életmódunk is nagyban befolyásolhatja kialakulásukat, így kellő odafigyeléssel enyhíthetjük tüneteinket.

Károlyfi Edit, az AVON Szépségszakértője elárulta nekünk, mit érdemes tudnunk szemkörnyékünkről és hogyan hogyan varázsolhatjuk frissé és egészségessé tekintetünk.

A szemkörnyékünk a legérzékenyebb terület arcunkon, hiszen itt a bőrünk jóval vékonyabb, mint a testünk többi részén. Szemünk körül amellett, hogy nincsenek faggyúmirigyek, kevesebb kollagénrost és elasztikus rost található, így ez a terület könnyen elveszítheti rugalmasságát, ráadásul a pislogás, hunyorgás, könnyezés és a környezeti hatások, mint a szél, a hideg vagy az UV sugárzás nagy igénybevételnek teszik ki.
Nem is csoda, hogy ezen a területen mutatkoznak meg elsőként az idő múlásának jelei, de ezen felül a fáradtságról, stresszről vagy nem megfelelő életmódunkról is árulkodhat.

A szemünk környékén kialakult elváltozásoknak, érdes bőrfelszínnek, bőrérzékenységnek, szarkalábaknak, sötét karikáknak, ödémáknak vagy megnyúlt,megereszkedett szemhéjaknak lehetnek genetikai, hormonális vagy egészségügyi okai is, de sok esetben a nem megfelelő életmódunk következményei. A káros szokások, túlterheltség és az egészségtelen életmód hatására szervezetünkben kialakuló pangó vér- és nyirokkeringés, a víz- vagy zsírhiány könnyen előidézheti ezeket a problémákat. A dohányzás, a nem megfelelő vízfogyasztás, a túlzásba vitt kávé, alkohol vagy energiaital fogyasztás negatívan hat bőrünk állapotára, csak úgy, mint a stressz, a kialvatlanság, a túlzásba vitt napozás vagy szoláriumozás. De a megfelelő szemkörnyékápoló készítmények hiánya vagy éppen a szárító dekorkozmetikumok használata is hozzájárulhat szemkörnyékünk korai öregedéséhez, a bőrproblémák megjelenéséhez.

Károlyfi Edit, az AVON Szépségszakértője elárulta a szemkörnyékápolási rutin 4 szabályát, amelyek betartásával hatékonyabban őrizhetjük meg tekintetünk fiatalos ragyogását, csökkenthetjük a korai ráncok kialakulásának esélyét, és tükrünkből újra egy friss és egészséges szempár kacsinthat vissza ránk.

Fektessünk nagy hangsúlyt a tisztításra!
Arcunk tisztításakor érdemes különös figyelmet fordítanunk szemkörnyékünkre, hiszen ezen a területen gyakran tartósabb sminkeket használunk, mint arcunk más részein.Szempillaspirálunk eltávolítása olykor nehéz lehet, de fontos, hogy teljes mértékben lemossuk pilláinkról, hiszen sminkük maradványai könnyen lefolyhatnak szemkörnyékünkre, így fokozva bőrünk kiszáradását, gyorsítva öregedését és gátolva a különböző kozmetikumok hatékony felszívódását pont ott, ahol a legnagyobb szükségünk lenne rá.

A szemkörnyék kíméletes tisztításához fontos, hogy speciálisan erre a célra kifejlesztett kíméletes sminklemosót használjunk, soha ne dörzsöljük szappan vagy más durva termékkel. A Szépségszakértő kedvenc terméke ehhez az érzékeny bőrre kifejlesztett Avon Nutra Effects Soothe micellás víz, amely könnyedén távolítja el még a vízálló sminket is, miközben frissíti és nyugtatja bőrünket.
Itassunk át egy puha vattakorongot kedvenc sminklemosónkkal és óvatosan töröljük le sminkünket, majd alaposan öblítsük le arcunkat langyos vízzel és puha törülközővel itassuk fel a vizet.

Hidratáljuk és ápoljuk gondosan!
A tisztítás mellett ugyancsak meghatározó a hidratálás.
Ápoljuk szemkörnyékünket naponta kétszer szemkörnyékápolóval vagy szemránckrémmel, így akadályozva meg bőrünk kiszáradását és a korai szarkalábak kialakulását. Károlyfi Edit aktuális kedvence a kifejezetten öregedésgátló új Anew Regeneráló szemránckrém, amely az AVON szabadalmaztatott Protinol™ technológiájával veszi fel a harcot az öregedés 7 jelével szemben, intenzíven hidratál, megerősíti és feszesíti bőrünket, csökkentheti a mimikai ráncokat, világosítja a szem körüli bőrt és minimalizálja a sötét karikák láthatóságát és a puffadást.
Különösen érzékeny és gyulladásra hajlamos szemkörnyékre pedig az Anew Sensitive+ kettős hatású szemránckrémet ajánlja a Szakértő, amely csökkenti a bőrpírt és megnyugtatja az irritált területeket.
Ahhoz, hogy még látványosabb eredményeket érhessünk el a szemkörnyékápolásban, érdemes lehet termékeinket hűtőben tárolni, így azonnal és intenzívebben fel tudják frissíteni fáradt tekintetünket. C-vitamin, retinol vagy Protinol™ tartalmú termékek használatával az öregedésgátlás területén érhetünk el látványos eredményeket, hiszen csökkentik ráncainkat és visszaadják bőrünk természetes fényét.
Hetente egyszer használhatunk kifejezetten erre a területre kifejlesztett, értékes hidratáló összetevőkkel átitatott szemmaszkot, amelyek nagyon rövid idő alatt képesek szemmel láthatóan frissebbé, hidratáltabbá varázsolni szemkörnyékünket és enyhíteni a puffadást.
A megfelelő éjszakai védelem érdekében pedig, lefekvés előtt vékony rétegben bekenhetjük szemhéjunkat kókusz- vagy jojobaolajjal, amelyek antimikrobiális és gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal rendelkeznek, így segítenek megelőzni a ráncok vagy finom vonalak megjelenését.

Fordítsunk figyelmet a szempillánk és szemöldökünk ápolására is
Néhány havonta érdemes beiktatnunk egy szempillaspirál mentes hetet, amikor pilláink megpihenhetnek és felfrissülhetnek. Nagyon fontos, hogy szempillaspirálunkat gyakran cseréljük, és sohase használjuk a szavatossági ideje lejárta után, hiszen a termékben felhalmozódott baktériumok és szennyeződések szemfertőzéshez és a környező bőr irritációjához vezethetnek. Emellett, a régi szempillaspirál kiszáradhat és hatástalanná válhat, ami miatt vastagabb réteg felvitelére lehet szükség, így még nagyobb megterhelésnek kitéve pilláinkat. Egy speciális szempillaszérum, például az Avon Luxe szempillaszérum, vagy akárricinusolaj segítségével serkenthetjük szempillánk és szemöldökünk természetes növekedését,valamint támogathatjuk regenerálódását hidratáltságát és egészséges kinézetét.

Támogassuk életmódunkkal is bőrünk szépségét!
Szokásaink és életmódunk hatással vannak szervezetünkre, így bőrünkre is.
Az egészségtelen táplálkozás, a kimerültség és a káros szenvedélyek azonnal meglátszanak szemkörnyékünkön. A dohányzás rontja a vérkeringést és csökkenti a bőr oxigén- és tápanyagszintjét, ami a ráncok és a sötét karikák korai megjelenéséhez vezet, valamint fokozza bőrünk szabadgyökök elleni kitettségét, amelyek elpusztítják a bőrben lévő kollagént és elasztint. Az alkohol- és kávéfogyasztás korlátozása szintén fontos a szem körüli bőr egészségének megőrzése szempontjából, mivel ezek az italok dehidratációt okozhatnak, amely korai ráncok megjelenéséhez vezethet. Kerülnünk kell szemünk gyakori érintését, hiszen a szem dörzsölése az erek megrepedését okozhatja, ami irritációhoz, gyulladáshoz vagy vörös foltokhoz vezethet.
Illetve mindig érdemes szemünket napszemüveggel védenünk, amely képes blokkolni az UVA- és UVB-sugárzást, így kímélve bőrünket.
Az antioxidánsokban és Omega-3 zsírsavakban gazdag ételek fogyasztása segít megőrizni a bőr rugalmasságát és csökkenti a szemkörnyék esetleges gyulladásait. Fogyasszunk vitamindús ételeket, elegendő mennyiségű folyadékot, pihenjünk eleget és szorítsuk háttérbe az egészségünkre káros szenvedélyeinket, hiszen így látványos eredményeket érhetünk el
arcbőrünket és szemkörnyékünket illetően.

Az anyaghoz kapcsolódó termékek:
• Avon Nutra Effects Soothe micellás víz: 1699 Ft
• Anew Regeneráló szemránckrém: 3999 Ft
• Avon Anew Sensitive+ kettős hatású szemránckrém érzékeny bőrre: 4499 Ft
• Avon Luxe szempillaszérum: 1999 Ft