Fashion

Szerelem első látásra – mutatjuk a Sugarbird legújabb kollekcióit

Rebellis, indián nyár, elegancia… Csak néhány gondolat, ami eszünkbe jut, látva a Sugarbird nyár végi/őszi kollekcióit. És igen, több kollekcióról is beszélhetünk, hiszen a House of Sugarbrands négy különböző márkája is megörvendeztet minket, sőt, sokak örömére idén debütál egy teljesen új brand is a magyar divatcég életében, a Sugarjeans by Sugarbird, aminek legfrissebb kampányanyag azonnal elsöpörte az internetet és a kollekciók egy része már sold out, de a részletekről Jagasics v. Csonka Hedvig, a márka alapítója és tulajdonosa avat be minket.

„Egyszerre öt különböző témával indítjuk meg az őszi szezont, aminek egyik fő oka, hogy gyakorlatilag ezt kívánja meg a piac. Egységben kell gondolkodnunk, a House of Sugarbrands márkáinak több kollekcióval kell tervezni. Abszolút ideális helyszínt választottunk a legújabb kampányaink fotózásához, ami három napon át tartott.
15 éves a márka, ezért azt gondoltam, hogy vigyük el a modelleket és a teljes stábot oda, ahonnan én indultam, Újkígyósra. Itt születtem, itt nőttem fel, ide köt az első szerelem, az első alkotó pillanatom. Újkígyós mára már kisváros, mosolyog a szívem, a lelkem, amikor hazatérhetek ide, a szeretteimhez, az emlékeimhez.

Régi vágyunk volt, hogy a Czukormadár Kalotaszeg Írottas kollekciót egy búzamezőn örökítsük meg, ezt pedig sikerült a szüleim segítségével megvalósítani, otthon.
Evidens volt számomra, hogy édesanyám és édesapám búzaföldjére vigyük ki a csapatot, amit zárójelben jegyzek meg, már rég le kellett volna aratni. Komoly munka volt előkészíteni a terepet, csodálatos beterített asztalt varázsoltunk oda, hagyományos süteményekkel, champagne-val emelve. Díszbe öltöztettük nemcsak a modelleket, hanem a szívünket is ezzel az anyaggal, csodálatos volt számunkra minden pillanat. Imádunk természetes fénnyel és színekkel játszani, ezért a naplementés időszakot választottuk a Czukormadár fotózáshoz. Idén egy izgalmas kollab branding jön létre házon belül, ez pedig a Czukormadár Kalotaszeg és Queen kettőse lesz. Fellelhetők lesznek majd a darabokon Miss KK ikonikus graffiti stílusai, a „Queen”, valamint a „ME” feliratok. Egyszerre kellően hagyomány őrző és cool.

A családom egyébként rengeteget segített nekünk a három nap folyamán, valamint Horváth-Gazsó Adrienn, az újkígyósi Művésztanya vezetője, (akinek külön köszönet a múzsámért, amely egy klasszikus westerncsizma volt), hiszen a Czukormadár Kalotaszeg Bohem And More kollekciót a táborban örökítettük meg.
Rebellis a lelkem, mindig is szerelmese voltam a bohém világnak, ami szintén Újkígyóshoz köt, mivel apukám mindig is hatalmas Rock ’n’ Roll rajongó volt.
Mi például otthon karácsonykor nem karácsonyi zenéket hallgattunk, hanem Rolling Stonest és Manfred Man-t : ) Két dolgot sajnálok, ami kimaradt az életemből, egy igazi woodstocki fesztivált, és hogy Mick Jagger szeretője legyek hahaha.

Alapvetően ez az életérzés inspirált és azt gondolom sikerült is ezt elhoznunk, korábban még nem volt ennyire erősen kiélezett bohém vonal a Sugarbird-nél, ezért ez igen újítónak számít.

Harmadik helyszínnek a Wenckheim kastély parkot választottuk, aminek csodálatos, zegzugos, titokzatos parkjában már számos hétvégét töltöttem korábban a barátainkkal, iskolatársainkkal, sőt, az esküvői fotóink is itt készültek. A Sugarbird Budapest Jardinette kollekciónk tervezőjét, Ádámot a párizsi hangulat inspirálta, ezért mi is hamar átéreztük ennek a lényegét. A kastély park tökéletes helyszíne volt a fotózásunknak, jól láthatóan élvezték a modellek is az elegáns átváltozást.

Fotózásunk egyik főszereplője volt a népszerű Soft&Shape márkánk is. Új fazonokkal készültünk és természetesen a már ikonikussá vált Ruby Rose színünkkel dolgoztunk, hiszen tudjuk, hogy a vásárlóink imádják.

Szeretem a vágyaimat megvalósítani és legfőképp a márka terén teljesedek ki. Ilyen a szeptember elején megjelenő extra limitált Sugarjeans by Sugarbird, ami egy 9 fazonból álló extra farmer kollekció lesz.
A kollekciót szintén Újkígyóson fotóztuk be, a szállásunk előtt található aszfaltot kihasználva. Merész, 90-es évek hangulatát idéző fotók születtek, imádom a sorozatot. Nagy öröm számomra egyébként, hogy a teljes kollekciót sikerült Magyarországon előállítani a koptatást, szabást és varrást tekintve. Hello külföldi Jeans márkák, most már mi is beálltunk a sorba.” – mondta el Jagasics v. Csonka Hedvig.