Lifestyle

Új programokkal vár mindenkit a 360 Bar

Évek óta a főváros egyik legismertebb kulthelye a 360 Bar, ahol télen iglukkal, nyáron élőzenével vagy DJ settel, és nem mindennapi bulikkal várják a város tetején a vendégeket. Budapest zöld oázisa igazi nyári hangulatot varázsol látogatói mindennapjaiba immáron hét éve, most pedig egy kis változásra készülnek. Régóta tervezték, idén pedig meg is valósítják: ettől a nyártól kezdve a 360 Bar az eddigieknél is többet nyújt a hozzájuk látogató közönségnek.

Egy igazán jó szórakozóhely onnan ismerszik meg, hogy kínálatát mindig a fogyasztói igényekhez alakítják. A 360 Bar évek óta figyel arra, hogy meghallgassa, mire van szüksége a vendégeknek.
Az elmúlt években folyamatosan változott és erősödött a koktélkínálat, mellette számos spirit, sör és bor szerepel az itallapon és persze az üdítők és limonádék választéka is széles skálán mozog. Az étlap pedig szezonálisan alakul a vendégek igényei alapján.
A házigazdák arra is törekednek, hogy a lélegzetelállító panoráma mellett a programok is bevonzzák az embereket, éppen ezért figyeltek már eddig is arra, hogy változatos zenei kínálat várja a teraszra érkezőket.

Zöld oázis és nyári hangulat minden hétvégén

Az idei nyár azonban más, mint a többi. A 360 Bar már eddig is törekedett arra, hogy minél több budapesti érezze jól magát náluk, mostantól azonban még nagyobb hangsúlyt fektetnek a hazai közönség bevonzására. Ennek pedig fontos eleme az, hogy azokat is nyári hangulattal várják minden hétvégén, akik a vidéki vízpart helyett a fővárosban maradnak. Az eddigi havi egy Secret Garden Daytime party helyett mostantól minden héten szombaton megtelik a 360 Bar délután kettőtől másnap hajnalig és zöld oázissá alakul a Parisi Nagyáruház legfelső szintje.
A DJ-vel, buborék géppel, trópusi növényekkel, mini medencével és vízipisztolyokkal megtöltött helyen minden a jókedvről és a szórakozásról szól. Vasárnaponként pedig Hip-Hop party-val vagy BBQ Sunday Daytime party-val folytatódik a hétvége.

Ismert fellépők és feltörekvő művészek egy helyen

Azoknak, akik inkább a csendesebb hétköznapi találkozók hívei, ugyancsak számos programot tartogat az Andrássy úti fellegvár: mostantól minden hétköznap este akusztikus koncertekkel vagy hangulatos DJ settekkel várják a látogatókat. Júliusban például útjára indul egy új jam session, amelyben ismert zenekarok zenészei állnak össze teljesen új formációkba, hogy együtt örömzenéljenek. A kulturális programok rajongóinak pedig még egy meglepetéssel szolgál a 360 Bar: célul tűzték ki a feltörekvő fiatal művészek támogatását, akik számára mostantól kiállítótérként is üzemel a hely.

Bővebb információt itt találsz: www.360bar.hu