Lifestyle

Az Amway 1 millió euróval támogatott európai jótékonysági és civil szervezeteket

Az Amway, a világ első számú közvetlen értékesítéssel foglalkozó vállalata , nemzetközi kampánya keretében 1 millió eurót adományozott helyi jótékonysági és civil szervezeteknek szerte Európában. A cég a tavaly novemberben bevezetett, egyszer használatos maszkok eladásából származó profitot megduplázta, és jótékony célra fordította. A program során Magyarországon több, mint 3 600 000 forint gyűlt össze, melyet az Amway Hungária a budapesti Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítványnak ajánlotta fel.

Vigyázzunk magunkra! Védjük szeretteinket! Segítsük közösségeinket!” – ez a legfontosabb üzenete az Amway Together We Can jótékonysági kampányának, melyben az Amway Üzleti Vállalkozók, a munkatársak, valamint a vásárlók fogtak össze. A program eredményeként Európában összesen 1 millió euró adomány gyűlt össze a helyi jótékonysági és civil szervezetek számára.   

„Az Amway-nél hiszünk abban, hogy a hagyományos üzleti tevékenységen túlmutatva segítenünk kell az embereknek jobb életet élni.” – mondta el Melodie Nakhle, az Amway Európa/Dél Afrika/Ausztrália és Új-Zéland régiókért felelős ügyvezető igazgatója.

A 2020-ban indított „Together We Can” nemzetközi program részeként került bevezetésre az Amway új, egyszer használatos arcmaszkja. Egy dobozban 50 darab 3 rétegű arcmaszk található, mely a baktériumok 98%-át kiszűri. A termék eladásából befolyt profitot a cég megduplázta, és Európa-szerte helyi jótékonysági és civil szervezeteknek adományozta, hogy ezzel is segítse a Covid-19 vírus elleni küzdelmet.
A vállalat weboldalán keresztül érkező adományoknak köszönhetően az Amway 2020-ban 135 000 euró támogatást nyújtott a helyi segélyszervezeteknek szerte Európában. Ezt később, a program során további 1 millió eurós adománnyal növelte, ezzel is kifejezve a cég elhivatottságát a rászorulók megsegítésére.

Magyarországon az Amway Hungária a maszkok eladásából származó profit kétszeresével a Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítványt támogatta. „Az elmúlt években több alkalommal segítettük a Bókay Gyermekklinika munkáját minden rendelkezésünkre álló eszközzel: jótékonysági közösségi programokkal, anyagi támogatással, és termékeinkkel.
Nem is volt kérdés, hogy a jótékonysági program során befolyt több mint 3 600 000 forintos összeggel idén is a kórház munkáját, legújabb fejlesztési beruházását és a COVID-19 vírus elleni higiéniai biztonságát támogassuk” – mondta el Kiss-László Dalma, az Amway Hungária marketing igazgatója.

Családbarát klinikaként a gyermekek és szüleik biztonsága elsődleges szempont a Bókay Gyermekklinikán. Az intézmény az Amway Hungária támogatásának egy részét ezért a Covid-19 járványügyi helyzetben kiemelkedően szükséges, a higiéniai biztonságot segítő eszközök és védőfelszerelések, így testhőmérséklet-mérő és arcmaszk-felismerő kioszkok, fertőtlenítőszerek, kézhigiénés termékek, valamint védőköpenyek beszerzésére fordította.

Az Amway adománya emellett a Magyarországon és Európában is kiemelkedő Bókay Arcrekonstrukciós Centrum felújítási munkálataihoz nyújt jelentős anyagi segítséget.

„Az I. Sz. Bókay Gyermekklinikán 10 éve folyik az arcdeformitásokkal és arcfejlődési rendellenességekkel született gyermekek sebészi kezelése. Az évek alatt a klinikán ellátott gyermekek száma folyamatosan nőtt, ezért a jelenlegi osztályos és műtéti keretek javítását és fejlesztését tűzte ki célul a Gyermekklinika.
A 2020-as évben elindult ezen csecsemők és gyermekek kezelésére egy olyan speciális ellátási osztálynak, a Bókay Arcrekonstrukciós Centrum a teljes körű kialakítása, ahol rendelkezésre áll egyrészt a megfelelően kiképzett és tapasztalt orvos-csapat és szakszemélyzet, másrészt pedig megtalálhatóak a megfelelő technikai lehetőségek, eszközpark. Ennek megvalósulásához infrastrukturális fejlesztések szükségesek, hogy az arcdeformitásokkal és arcfejlődési rendellenességekkel született gyermekek ellátásához rendelkezésre álló modern technológia és ellátási színvonal integrálható legyen a patinás épület adta keretek közé. Az Amway Hungaria támogatása a műtőfelújítás finanszírozásához járul hozzá.” – mondta el Dr. Szabó Attila, az I. sz. Bókay Gyermekklinika igazgatója.