Lifestyle

Így lehet otthonod a nyugalom szigete

A nyugalom szigete

Bizonyára a legtöbbünknek nem ismeretlen az a bosszantó érzés, amikor a szomszéd szombat reggel hat órakor áll neki füvet nyírni, vagy épp a mellettünk lakó lelkes zenészpalánta gyakorol megállás nélkül a hangszerén. Az efféle, hétköznapi, mégis zavaró hanghatások remekül kiszűrhetők jól megválasztott nyílászárókkal.

Ha forgalmas utak, netán vasút közelében levő ingatlanról van szó, különösen fontos tájékoztatni a kivitelezőt és a tervezőt is erről, hiszen ezek extrém zajszennyezést is jelenthetnek, és persze a közúti és vasúti közlekedés más-más frekvenciával jár. A sztenderd szigetelésű ablakok kb. 35 dB-ig szűrik ki a zajokat, azonban vastagabb üvegezéssel ez növelhető akár 46 dB-ig is, amelynek alkalmazásával akár már forgalmas út mellett is nyugodtan alhatunk éjszaka. Sőt, az olyan ablakprofilok, mint a dizájn Oscar díjnyertes Elegant csodaszép megjelenése mellett akár háromrétegű üveg beépítését is lehetővé teszi.

Betörésbiztos megoldások

Ahhoz, hogy megnyugodhassunk afelől is, hogy a családunk biztonságban van, szintén rendkívül fontos a jó minőségű nyílászárók választása. Ugyanis a betörők itt hatolnak be a házakba, ez tehát az otthonunk „elsődleges védelmi vonala”. A tévhitekkel ellentétben a bűnözők elsősorban a keretet (tokprofilt) rongálják meg, hiszen az ablaküveg betörése körülményesebb és hangosabb is ennél. Érthető tehát, hogy kiemelt figyelmet érdemel a nyílászáróprofilok megválasztása. Vegyünk figyelembe olyan tulajdonságokat, mint a betörésvédelmi osztályozás, ami azt mutatja meg, mennyire nehéz megbabrálni egy-egy nyílászárót. Minél tovább tart ez a folyamat, annál kevésbé szívesen foglalkoznak vele a betörők, a tettenéréstől tartva. Egy gyakorlott bűnöző akár 15 másodperc alatt is betörhet az otthonunkba, ám ezt az időt jelentősen növelhetjük.

A Deceuninck RC2-es biztonsági besorolású Eforte ajtóprofiljai biztonsági mechanikai-fizikai elemekkel kombinálva készülnek, így minimum 3 percig ellenállnak a csavarhúzóval, fogóval, ékekkel történő betörésnek. Hamarosan pedig RC3-as változatban is elérhető lesz, amely azt jelenti, hogy az ajtónk legalább 5 percig ellenáll a két csavarhúzóval, feszítővassal történő betörési kísérletnek.

Ahhoz, hogy a legnagyobb biztonságban érezhessük magunkat, három fő pontra érdemes figyelni az ablakok választásánál: a mechanikai megerősítésre, azaz a biztonsági vasalatra és zár választásre, az elektronikus védelemre a nyílászárók környékén (riasztó, kamera), valamint a biztonsági üvegezésre.

A biztonsági üveget különösen érdemes alkalmazni, ha kisgyerekek is élnek a lakásban. Ugyanis az üvegen lévő biztonsági fólia megvédi őket a szilánkoktól, ha esetleg egy baleset során betörne az ablaküveg.