Gourmet

Megnyitotta 10. éttermét is a padthai wokbar!

December 5-én megnyitotta legújabb, tizedik éttermét a padthai wokbar, Budapest egyik legkedveltebb bevásárlóközpontjában, az újbudai Allee-ban.

A márka alig van túl a szeptemberi padthai Corvin megnyitásán, máris újabb étteremmel bővítette portfólióját a budapesti padthai rajongók nagy örömére. A terjeszkedés természetesen nem csak a vendégek szempontjából boldog pillanat, hiszen a padthai a 2020-as év kihívásai ellenére is növekedési pályán tudott maradni, biztos hátteret nyújtva ezzel a több száz fős csapatnak.

A kilenc fővárosi és egy győri étteremmel büszkélkedő márka az elmúlt években már szinte fogalommá vált a hazai fast casual láncok körében, a 100%-ban magyar tulajdonú cégcsoport mögött pedig egy nemcsak lelkes, de minden tekintetben professzionális menedzsment húzódik.

„Mindig előre tekintünk mindenben a pozitívumot keressük, erre építettük fel a padthai brandet is, és úgy gondolom, hogy ennek köszönhetően tudunk töretlen optimizmussal a növekedésre és fejlődésre koncentrálni, még egy olyan időszakban is, melyet nagyban befolyásol egy világjárvány.” – emeli ki Horváth Ágnes, a padthai ügyvezetője.

A terjeszkedésben rejlő lehetőségek mellett természetesen – mint minden hasonló területen működő márka – a padthait is nagy kihívás elé állította az idei évet meghatározó Covid-19.

„A költségek optimalizálása és a vállalati struktúra újragondolása mellett cégcsoportunk működését a járvány kapcsán elérhetővé váló állami támogatásokon és könnyítéseken túl hitelforrások segítségével biztosítottuk, mindemellett azonban szeretném kiemelni, hogy hihetetlen nagy erőt ad nekünk a padthai rajongók töretlen lelkesedése is.” – mutat rá
Kanóczky Máté a márka mögött lévő másik ügyvezető.

A legújabb, immáron tizedik padthai wokbar megnyitása tehát, jól mutatja, hogy a profizmusra hajtó, ugyanakkor minden esetben vendégközpontú és különleges vendégélményt nyújtó hazai márka erőfeszítései kifizetődni látszanak, hiszen stabil és széles korosztályt lefedő vendégkörét képes volt megtartani, sőt tovább növelni 2020-ban is.

A padthai wokbarról:

„A padthai wokbar a tökéletes egyensúlyt, a sokoldalúságot képviseli, mert hiszünk benne, hogy amit eszünk, az befolyásolja a napunkat, egészségünket és az egész életünket. Kínálatunk épp ezért változatos, mégis állandó; egészséges, mégis élvezetes; gyors, mégis tápláló. Egy friss, forró, látványos kényeztetés, ázsiai autentikussággal, európai minőségben elkészítve.”